A számítógépesített művészetről

1.

A művészet egy igen sajátos megközelítésére vállalkozok írásomban, amely annak nem esztétikai, szociológiai vagy kommunikációs aspektusát vizsgálja, hanem a hordozófelület változásából adódó tendenciákat. Történelmileg próbálom megközelíteni a GÉP megjelenését és szerepének fejlődését, majd lehetőségeinek felvázolását kísérlem meg, kizárolag a (számító)gép tulajdonságaiból kiindulva, annak képességeit tárva fel. De ebből a nagyon kevés (aksziomatikus) feltételből kiindulva is igen érdekes következtetéseket bírtam levonni, és többek között az Internet művészeti lehetőségeit is több felől megközelíteni.

2. gépi művészet

Meg kell hogy különböztessük a (számító)gép felhasználását a művészetben annak funkciója szerint. Mivelhogy másként viselkedik, másként hat ránk a gép ha szimbólumként ő maga a műalkotás, ha hordozza azt, vagy ha a létrerehozásában segédkezett. Igen gyakran még a művészethez értő emberek sem választják szét ezeket a kategóriákat, mert nincs erre elég alapjuk és módjuk, illetve az általuk vizsgált művészetnek ilyen irányu meghatározottsága. Így leszünk tanúi, hogyan keverik bele a virtuális valóságba a futurizmust, és így lesz gépi-gólem szimbólum a számítógéppel rajzolt műalkotás. Igaz, ezek a kategóriák a valós életben sokszor egymás mellett jelennek meg, egy műalkotásban egymás mellett szerepelnek én mégis szétválasztásuk fontosságát érzem, mivel ezek segítségével állíthatunk fel egy leegyszerűsített, egy bizonyos nézőpontot tükröző, történelmi áttekintést a médiumok fejlődéséről.

3. gépi szimbólum

A gépet (és ebbe később természetesen a számítógép is beletartozik) jellemzően a modernizmus avangarde-ja (pl. futurizmus) használja ki teljes egészében mint műalkotás, mint szimbólum, bár addig is szívesen használták a gépeket a modernizmus, a technikai társadalom vagy éppenséggel az elidegenedés megjelenítésére. Főképpen a XX. század elejei művészetek fordulnak, ehhez az ipari forradalom óta élő, és igen gyakran --- művészetekben és filozófiában egyaránt --- előforduló motívumhoz. Mindezen esetekben a gépet a műalkotás részeként látjuk, a műalkotás egy síkján belül, azt át nem lépve. Ilyenkor a gép az a technikailag létrehozott, embertől lehető legtávolabb eső valami, ami a természettől való végleges elszakadásunkat mutatja; vagy pedig, ezzel szembeállítva, olyan helyzetben található, ahol a haladást és a technika csodáját --- csodálatosságát mutatja be.

4. gépi média

A gépen hordozott művészet --- technikai előnyéből fakadóan --- főképpen a mai értelmű multimédiális műalkotásokban jelenik meg. Ez a tranzitív (idő- és térfüggetlen) művészet a hordozófelületek sokszintűségét használja ki az alkotás minél szélesebb körű hatásának megteremtéséhez.

a gépek lényegből fakadnak, és nem is nélkülözhetik azok működését: a GÉPRE épülnek. A multimédia az, ami az addigi művészetek homogén közegéhez képest többdimenzióssá tudja tenni a művészetet, egyszerre tud több szinten is hatni, és ezzel el is éri az expresszív megközelítés által kitűzött célt, fokozva ezt később az interaktivitással is (a felhasználói szinten megjelenő média).

5. modern média

A "gépet megjelenítő" és a "gépen hordozott" művészettől alapvetően különbözik a géppel alkotott művészet: a moddern fotómontázs, a szintetizált zene, vagy --- és ez az, aminek kialakulásához a modernista, XX. század első felében születő művészetmegfogalmazás vezet és ami eszmeileg leginkább ehhez az esztétikai strukturáltsághoz köthető --- a számítógéppel létrehozott képzőművészet. Ilyenkor ugyanis (bár másodlagosan a gép másik két megnyilvánulása is elég gyakori) a művész a számítógép azon tulajdonságát használja ki, hogy az szétbontja és külön engedi kezelni az alkotósémákat, ugyanis nem csak a kész műben bontja szét a médiumokat, hanem már az alkotás pillanatában is, ezzel ösztönözve a művészt az azok mögötti tartalom keresésére. Elég egy modern 3D-s rajzolóprogramra gondolnunk, ahol az üvegpohár a megforgatott kontúrjából épül fel, amit bármikor, akár a "mű" közvetlen befejezése előtt átállíthatunk, átformálhatunk. Nem is beszélve a fénytörési, fényelnyelési, a levegő fényáteresztési, és a többi majd félszáz (majdhogynem a gravitációs együtthatóig és a levegőviszkozitásig terjedő) paraméterről, amit mind-mind egymástól függetlenül (esetleg pont egymáshoz függvényszerűen kötötten) állíthatunk be, át, oda és vissza.

6. a monomédiától a számítógépig

A film előtti művészetek többsége: a képzőművészet, a zene, az irodalom mind csak egy dimenzióban mozog, csak egy médiát használ ki; Lukács György szerint homogén közeg. Ami azt jelenti, hogy bár a mű tartalmában ugyan találunk több síku felépítést, de az azt hordozó média, avagy a befogadó felé megnyilvánuló interface egy dimenziós, monomédiális. Ez alatt azt értem, hogy a befogadó agyi precepcionális folyamataiban a különböző, és egymástól mind agyfelépítésben, mind empirikusan elválasztható befogadói sémákból, ugyis mint:

az adott művészetek legtöbbször csak egyet használnak, ami által az adott mű, ebben a befogadói világban csak egy dimenziós. (Többek között ez adja meg annak a lehetőségét, hogy különösebb trükk nélkül az adott műveket lineárisan kódoljuk, így válik például az irodalom leírhatóvá.) Ezek a művek nem tudnak de nem is kívánnak a többi dimenzióba belépni, mert a többdimenzionalitás a technika sajátja; a gépek teremtik meg a párhuzamosan és több szinten megjelenő műalkotás lehetőségét azáltal, hogy a gépen hordozott műalkotás elvált a műtől és tranzitív lett.

A történelemben a film teremti meg elsőnek a ma multimédiának nevezett művészeti alkotósémát. Igaz voltak ezelőtt is különféle kísérletek a multimédia megteremtésére (tánc, balett, opera), de egyikük sem tudott a teljesség szintjére lépni, mert egyfelől nincs meg a későbbi technika adta lehetőségük a médiumok különválasztására, másfelől meg a különféle médiumokból csak keveset tudnak hatékonyan használni (pl. a klasszikus tánc, vagy akár a balett is a zenére és a mozgásdinamikára épül, de dramaturgiája legtöbbször kihasználatlan marad). Eközben viszont a film valódi többdimenzionális, multimédiaművészet, mivel

mind külön dimenziót (médiumot) határoz meg. A film majdhogynem az összes fellelhető médium bevonására vállalkozik, miközben az egymástól --- az alkotófolyamat alatt legalábbis --- független alkotóelemeket technikailag össze tudja vonni, egy szerepnek tudja őket alárendelni.

Ugyan csak ebben az időben, és tulajdonképpen nem véletlenül, jelenik meg a rendező személye is. Korábban ugyanis, monomédialitás lévén, nem volt szükség a különféle médiumok összehangolására, tehát a táncot egymástól lehetett eltanulni, a kamarazenekart az első hegedűs is elvezethette, a színészek egymás között beszélték meg a szerepeket. A huszadik század hajnalán viszont mindeme rendezettség felborult: a gépek és a művészeti ideák által szétválasztott médiumok összefogására, hangolására már egy konkrét, a többiektől különböző szereplőt kellett bevonni az alkotófolyamatba. (Például a színház világában régebben - mondjuk Sheakespeare idejében - ismeretlen volt mind a díszlet, mind a jelmez) Tehát, mind a színházban, mind a hangversenytermekben és legfőképpen a filmstúdiókban megjelentek a rendezők, karmesterek, akiknek fontosságáról, ha más nem is, pénzbeli honoráriumuk árulkodik. Később, a század második felében, amikor a (számító)gép már nem csak a művet engette gépre vinni hanem annak teljes struktúráját, a rendező bizonyos feladatai, főleg a mű konkretizálása, az interaktivitáson keresztűl, a nézőhöz kerültek. Egyfelől a videó által, amely kizár bárki mást (a felhasználón kívül) az alkotás folyamatából, és engedi a művet teljes egészében önönkezüleg létrehozni, másfelől az interaktív multimédia azon lehetőségével, ami (a hogyományos rendező által felállított sablonokon keresztül ugyan) lehetőséget ad a befogadónak a mű teljes átformálására és újrafelépítésére.

De más irányba is fejlődött a művészet, és ennek az iránynak a gépnek már az alkotófolyamat alatti megjelenése adott létjogosultságot. A többszörös médiumokat nem (csak) arra használja, hogy az expresszív kifejezést erősítse, hanem, maximális kezelhetőségük révén, a médiumok lehetőségeit kezdték keresni. Tulajdonképpen nem a géppel alkotott művészet idején alakul ki ez a szemlélet, hanem már a modern művészetek kezték ennek lehetőségeit kutatni, illetve kezdetleges gépi eszközökkel feltárni. Ilyen modernista, médiumfeltáró módszernek tekinthetjük a fotomontázst is, de akár azokat a fotókat vagy fotogrammokat is, amelyek az anyag vagy a struktúra mögötti létet kutatják. De az igazi lehetőségeket a struktúra hordozófelletre vivése adta, mivel így a műtől nem csak a mű különböző szintjei (dimenziói) válnak el, hanem az egész mű felépítettsége is. Ez a törekvés vezetett el az Internet WWW kiaknázásához is, mivel a WWW nyelvi alapja, a hypertext az, ami a teljes struktúráltságot kezeli számítógéppel, folyamatosan változva, alkotva és átalakulva.

7. multimédia

A modern expresszív alapgondolaton alapuló művészet (ahol a totális hatás elérése az elsődleges és szinte egyedüli cél) a médiumok minden szinten való megjelenését állítja, és valósítja meg. Hisz ki vonná kétségbe, hogy ha egy hullát nem csak látunk, hanem bele is túrunk szétmálló, rothadó húsába életreszólóbb élményben lesz részünk. Csakúgy ahogy a Virtuális Valóság élharcosainak egyenlőre még utópisztikus elképzelése az idegvégződésekre kapcsolható online világ lenne az eljövendő századokban.

8. médium

A médium mindazon

ami összességében építi fel a művet , illetve a mű belőlük áll. Mindaz, ami megjeleníti, illetve hat a műre, vagy csak a mű hat rá jellemzően minden alkalommal, amikor megtestesül --- médiumnak kell, hogy tekintsük; és azt vizsgálnunk, hogyan használja ki ezek conjunktságát a műalkotás illetve az azt létrehozó művész, és mennyire képes átlátni a befogadó ezek összetartozását, különbözőségét, vagy egymástól való függőségét.

Az évszázadok során a művész ezek összhangját kereste egymással és a mű által hordozott értelemmel. A modern művészetek viszont a médiumokat egyre inkább szétválasztják és elsősorban nem összhangjukra törekszenek, hanem a bennük lévő lehetőségeket kutatják. Moholy Nagy László is (a 20--30-as évek kiemelkedő képzőművésze és művészeti tanára a Bauhaus-nál, illetve a New Bauhaus alapítója) --- a multimédiaművészethez hasonlóan --- minél több médiumot és kifejezőeszközt akart kipróbálni és bevonni az alkotásaiba, viszont --- és ez a törekvése már a mai kor számítógépéhez vezet el minket --- ezek lehetőségeit, illetve PERMUTÁCIÓIT kereste és találta meg. Mert a multimédiát nem is a mai értelemben, mint a hordozófelületek sokszínűségét, hanem abban az értelemben kéne tudnunk kihasználni, ahogy azt a számítógép az ő strukturális módján tárja elénk. Moholy "Az anyagtól az építészetig" című könyvében is az alkotósémákat választja el, és azokat vonultatja végig képileg és gondolatilag modernista művészetelemzében. Ebből a műből is kiolvashatjuk, hogy miközben csak a film által felkínált multimédia lehetősége volt számára felkínálva, ő átlépett ezen, és úgy alkotott mintha valamiféle virtuális, nemlétező számítógépet használt volna. Sémái, kifejezései sőt megállapításai ugyanis mind számítógép-nyelvezetileg is értelmesek, teljes rendszert alkotnak a számítógépes műalkotás korában is, sőt még inkább kifejezi, magyarázza ezt a kort és lehetőségeit.

9. számítógépi sémák

A számítógéppel segített művészet a művet struktúrák szerint rendezi, algoritmikusan írja le, és ebből következik, hogy mik azok a részek amire felbontja, és az, ahogy a művész viszonyul hozzájuk, mit kezd velük. Az objektumorientáltság az, ami leírja ennek a számítógépesített hozzáállásnak a rendszerét, és támpontot ad a kezeléséhez. Mivel a számítógépet szinte semmi sem köti meg a rekurzivitás mélységének kihasználásában (legalábbis emberi mértékkel nézve nem), struktúráit szabadon és többszörösen ágyazhatja be egymásba, szinte a végtelenségig, illetve a mű határaiig. Ezért tudja a program készítője szétválasztani azokat az építőelemeket, amikről az ember bár empirikusan úgy tudja, hogy eredetileg is különváltak, de amik valójában a természetben mindig egymáshoz kötöttek. Azaz nem tudnánk például hétköznapi értelemben vett tömegről beszélni (a relativitáselméleti energiából következő természetesen nem ilyen), ha nem rendelünk hozzá anyagot. A számítógép viszont, mivel ezeket külön kezeli, nincs a külső világ sémáinak befolyása alatt. Ebből a tökéletesen különválasztott sémavilágból következik, hogy a számítógép nem alkalmas hagyományos műalkotások megfogalmazására (hiszen ahhoz a különválasztott sémák relációit vissza kéne állítani, és a sémákat ismét egybegyúrni), de hatalmas segítséget jelent a modern lehetőségkutató-permutáló művészetnek.

A számítógépesített alkotói világ önmagában hordozza (mert a számítógép lényéből fakad) a médiumok (hagyományosan kifejezőeszközök) szétválasztását és tördelését. Ezt az algoritmikus és strukturális voltából fakadó sajátságot egy az egyben közvetíti a felhasználó-művész felé. Külön manipulálhatóak mind, az ábrázolt

Ezek a médiumok külön vizsgálhatóak átparaméterezésükkel vagy teljes kicserélésükkel. A legtöbb program ugyanis bőséges struktúrakönyvtárral rendelkezik, sőt lehetőségünk van különféle saját sémák bevitelére (analóg módon), ezáltal is gazdagítva sémaválasztékunkat.

10. moholyi sémái

A számítógépes művészet korai (modernista) megjelenését ilusztrálandó álljon itt néhány --- általam kiragadott --- gondolat Moholyi Nagy László könyvéből "Az anyagtól az építészetig"-ből. De Moholyi sémavilágát nem mint valami egyedülálló. megismételhetetlen alkotást kell szemlélnünk, hanem mint a modernista művészeteknek ama törekvését, amely sematizálni kívánta a művészetet, ezáltal okozva de-ja-vue élményt a modern számítógép iránt érdeklődő embernek.

anyag

tömeg (szobrászat)

tér (építészet)

11. következmények

A számítógépi sémavilágból még egy nagyon fontos, napjainkra leginkább ható műszemlélet következik, és ez a művek transportálhatósága: tartalmi és formai átvihetősége. A mű így válhat kontextusából kiragadottá, és más helyre átvihetôvé, ott alkalmazhatóvá, és ami a leglényegesebb megszámlálhatatlan példányban reprodukálhatóvá. Bárhol alkalmazható (nem köti kontextus), és ezzel nem veszti el eredeti értékeit sem, csak egyszerűen új dimenziókba tud megtestesülni. Nincs kontextusa, és nem is kíván kontextust teremteni.Ez teszi lehetôvé, a XX. század elején kitalált, és azóta, bár más módon alkalmazott de alapvetôen funkcionálisan változatlan sky-writing-ot (égre vetített reklámot). Ez az eljárás azt teszi lehetővé, hogy a közlést felvetítve az égre, bárki számára elérhetővé tesszük. És ugyancsak ez a fogalom jelenik meg a modern hálózati publikálás évadján is, ami elvezet minket az Internetre (World Wide Web-re) is, ahol bárki kitűzheti a virtuális égboltra kiáltványát, másfelől meg azt bárki elolvashatja: mindenki számára szabadon hozzáférhető világ ez. Ez a világ egy teljes mikrokozmoszt valósít meg (gyakran nevezik még cyberspace-nek is), amely a műveken kívül képes azok és a befogadók a műhöz illetve egymáshoz való viszonyát is hordozni. És ez a világ annak ellenére, hogy sokkal kisebb, sokkalta nagyobb felülettel fordul a nézőhöz, aki mindennemü megerőltetés nélkül járhatja be azt. De a WWW visszatükrözi a felgyorsult művészetet is, lévén folyamatosan változik, nem csak a fejlődés, hanem az interaktív visszajelzések révén is.

Másfelől viszont az Internet filozófiailag tükrözi világunkat, gyakorlati lehetőségeivel teremtve meg a szabad gondolkodás szellemi hátterét. Mivel ez a világméretü háló (a mostani egyre gyakoribb próbálkozások ellenére is) teljesen szabályozatlan, viszont relatív olcsósága és nagyfoku nyilvánossága miatt a piacgazdaság általános érvényü megállapításait nem tükrözi, maximálisan önkormányzott. Ez a világ végre megvalósította a századelei gondolatkörben született világmérvü szabálymentességet, szabadelvűséget, így teremtve meg a teljes összhangot. De pszihofiziológiailag is hatott ránk a háló, mivel világlátásunk, a háló bolyongó életmódjához hasonulva, végül (a TV és videoklippek által megalapozva) a lineárisról kezd átváltani a pásztázó (fraktális) módra. Gyermekeink már nem a mi lineáris világunkat fogják élni, hanem az ő párhuzamos és eseményekkel átszőtt, sokszor virtuális, valóságukat.

12.

Moholy Nagy László a film felfedezése évében (1895) született és a számítógép megalkotásával (1946) egyidőben elhunyt művész miközben a film által felvetett média-kihasználási lehetőségekkel operált, önkéntelenül is megalkotta a számítógépes művészet alapjait, számítógép nélkül is számítógépművészeti kiáltvány volt az élete. A filmtől a modern művészet segítségével tudott a Bauhaus tanára eljutni a művészet olyan szintű meghatározásáig, amit csak a modern számítógépek adtak a kezünkbe.

A filmművészet volt az, ami meghatározta a médiumok egyidejű és párhuzamos használatának lehetőségét, és így megalapozta a számítógéppel létrehozható művészet alkalmazását. Moholy, aki a film által művészetileg és filozófiailag meghatározott korszakban alkotott, munkáiban a korából előremutatva a számítógéppel megvalósítható művészeti kifejezés, illetve annak módja szerint alkotott, és annak szellemében alkotott.

Művészetének egészét jellemzik szavai: "mai időben, mai munkát". A technikai fejlődés vívmányait egyszerre tekintette technológiai és művészeti kihívásnak. Utópisztikus (???) lelkesedéssel vetette bele magát a modernizáció sodrába, újabbnál-újabb kifejezőeszközök után kutatva. Munkáiban a motorizált életforma dinamikáját konstruktivista, gépi metaforákban ragadta meg. Ugyancsak megkísérelte az "újszülött" médiumok --- a fotógramm, az árammal mozgatott szobor, a film --- belső lehetőségeinek feltérképezését, összekötve a gépi kifejezést a mű értékeivel.

Zaválnij Bogdán, 1996, tavasz


a PostScript változat