Ördöglakatok

Azért ejtenék pár szót előre. Itt nem fogok részletesen minden játékról beszélni, annyiféle kivitel van, hogy az életben nem érnék a végére. Megpróbálom típusokra, családokra osztani őket, meglátjuk, mi sül ki belőle.


Szedd le a karikát

Meg kell hagyni, elég furcsa cím, hiszen majd minden ördöglakatnak ez a célja. Ez a játéktípus úgy áll össze, hogy van valami résbe cselesen belehurkolt kötél, ahol a szabad végek le vannak zárva, és rajta egy karika.

Ez persze kombinálható egyéb feladatokkal is, hogy a szabad vég ne is legyen annyira szabad, mint az asztali verziónál is látszik. Rengeteg kivitel létezik, elvileg a résbe akárhányszor belehurkolhatjuk a kötelet, de általában csak az egyszer, vagy kétszer hurkoltakat használják.



Kerüld meg a végét

Talán a legismertebb, legegyszerűbb trükk. Ilyen pl. a drótból hajlított szivecske is, amit majd mindenki ismer. A lényegük, hogy egy látszólag zárt kört meg lehet bontani, azzal, hogy az egyik oldal vége megkerülhető.

Ide tartozik a kedvencem is. Két embert kötözzünk össze két kötéllel úgy, hogy mindkettőjük csuklóira laza hurkot vetünk (külön külön), és az így keletkezett hurkokat összeakasztjuk (lásd a képen). Aztán persze szabaduljanak, ahogy tudnak!





Fém játékok

A fém játékok általában elég könnyűek, de azért kellemes szórakozást nyújthatnak. Rengeteg fajtájuk van. De szerencsére elég sokszor készletben árulják őket. Az egyszerűbbek általában azon az elven működnek, hogy mindkét felükön akad egy kis rés, ami önmagában kevés ahhoz, hogy szét lehessen szedni rajta keresztül a lakatot, de a másik felével együtt elegendő.

Persze, ha akarunk, majd minden trükköt meg tudunk csinálni fémből is, így persze akadnak közte elég szép feladatok is. Sőt általában ezek közt találjuk a legszebb kivitelűeket. (pl. bizonyos egyetemeken szokás a szétszedhető, összerakható gyűrű)